Az érzéki keresztyén!
Mi az érzéki keresztyén? Az egyik szótár úgy határozza meg az érzéki szót, mint „ami az érzékekkel vagy érzékelhető dolgokkal kapcsolatos: nagyon fogékony az érzékek által gyakorolt hatásokra.” Az érzéki keresztyén inkább érzései által él, mint Isten igéjének megértése által. Az érzéki keresztyént nem lehet rávenni a szolgálatra, imára vagy tanulmányozásra, hacsak nem éppen „úgy érez.” Keresztyén élete csak annyira eredményes, amilyen intenzívek jelenlegi érzései. Amikor lelki eufóriát él át, vallásos cselekedetek szélviharává válik, amikor lehangolt, lelkileg hasznavehetetlen. Folytonosan keres új és friss lelki élményeket, és ezekkel határozza meg Isten Igéjét. „Belső érzései” válnak az igazság legfontosabb próbakövévé.
Az érzéki keresztyénnek nincs szüksége Isten Igéjének tanulmányozására, mivel Ő már úgy is tuja Isten akaratát saját érzései révén. Nem akarja Ismerni Istent, ő érezni és megtapasztalni akarja az Urat. Az érzéki keresztyén egyenlővé teszi a „gyermeki hitet” a tudatlansággal. Azt gondolja, hogy amikor a Biblia gyermeki hitet kér tőlünk, akkor ez tartalom és értelem nélküli hitet jelent. Nem tudja, hogy a Biblia azt mondja:”A rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek” (1Kor 14:20) Nem fogja fel, hogy Pál újra és újra azt mondja nekünk: „Nem szeretném testvéreim, ha tudatlanok lennétek” (Róm 11:25)
Az érzéki keresztyén vidáman megy az útján, míg össze nem találkozik az élet fájdalmaival, amelyek már nem olyan vidám dolgok, és akkor összeesik. Általában az lesz a vége, hogy magáévá tesz egyfajta „kapcsolati teológiát”, ahol a személyes kapcsolatok és élmény megelőzi Isten Igéjét. Ha a Szentírás olyan cselekedetre hívna bennünket, amely egy személyes kapcsolatot veszélyeztetne, akkor maga a Szentírás kerülne rossz hírbe. Az érzéki keresztyén legszentebb törvénye az, hogy minden áron el kell kerülni a rossz érzéseket.
A Biblia elsősorban, bár nem kizárólagosan, értelmünk felé irányul. Ez a gondolkodást jelenti,. Ezt nehéz egy modern keresztyénnek megérteni, ugyanis van egy erős áramlat, amelynek ellenszenves az ész használata a keresztyén életben. Persze vannak történelmi okai az effajta ellenhatásoknak. Sok laikus érzi annak eredményét, amit egy teológus „intellektuális árulásnak” nevezett. Annyi kételkedést, cinizmust, és negatív kritikát okádott ki magából a teológusok intellektuális világa, hogy a laikusok elvesztették a bizalmukat az intellektuális vállalkozásokban. Nagyon komoly probléma ez, amellyel a huszadik század egyházában szembesülünk.
A Szentírás, főleg az értelmet veszi célba, hiszen a keresztyén élet, nem lehet puszta feltevésekre vagy rideg racionalizmusra alapozó élet, szenvedélytől vibráló életnek kell lennie. Szükség van újra és újra az öröm, szeretet, és a felemelkedés határozott érzéseire. De ezek a szenvedélyes érzékek válaszok arra, amit az eszünkkel igaznak fogadunk el. Amikor azt olvassuk a Szentírásban:”Bízzatok, én legyőztem a világot” (Ján16:33) , az unott ásítás nem megfelelő válasz. Jókedvűek lehetünk, mert megértettük, hogy Krisztus valóban legyőzte a világot. Ez felvillanyozza lelkünket és táncra indítja lábunkat. Mi becsesebb annál, mint amikor Krisztus jelenlétének örömét vagy a Szentlélek közelségét tapasztaljuk?
Isten őrizzen attól,hogy elveszítsük ezt a szenvedélyünket vagy hogy megtegyük a keresztyén zarándokutat Krisztus megtapasztalása nélkül. De mi történik, mikor ellentétben áll az, amit Isten mond azzal, amit érzek? Azt kell tennünk amit Isten mond, ha tetszik, ha nem. Erről szól a keresztyénség. Gondolkodj el egy pillanatra. Mi történik sajátéletedben, amikor szívesebben csinálod azt, amihez kedved van, mint amit Isten elvár tőled? Itt összetalálkozunk a boldogság és a kedvtelés közötti különbség könyörtelen valóságával. Milyen könnyű összetéveszteni a kettőt…Nem?
A boldogságkeresést elidegeníthetetlen jogunknak tekintjük. De a boldogság és a kedvtelés nem ugyan az a dolog. Mindkettő jóleső érzés, de csak az egyik maradandó. A bűn élvezetet adhat, de boldogságot soha. Ha a bűn nem lenne olyan kellemes, aligha jelentene kísértést. Mindazáltal míg a bűn gyakran „jó érzés” , mégsem boldogság. Ha nem ismerjük a különbséget, vagy ami még rosszabb, ha nem törődünk a különbséggel, akkor nagy léptekkel közeledünk ahhoz, hogy mi legyünk a legérzékibb keresztyének!
Pontosan a kedvtelés és a boldogság megkülönböztetésének pontján oly életbevágó a Szentírás ismerete. Figyelemreméltó kapcsolat van Isten akarata és az emberi boldogság között. A Sátán alapvető csalása az a hazugság, hogy az engedelmesség soha nem adhat boldogságot. Ádám és Éva legelső megkísértésétől az elmúlt éjszaka sátáni csábításáig ez a hazugság ugyan az maradt.
„Ha azt teszed, amit Isten mond, nem leszel boldog. Ha azt teszed, amit én mondok, felszabadulsz, és megismered a boldogságot.”
Mi kellene ahhoz, hogy a Sátán érvelése igaz legyen? Úgy tűnik, ahhoz, hogy a Sátán érvelése igaz legyen, Istennek vagy tudatlannak, vagy rosszakaratúnak, vagy csalónak kellene lennie. Lehetséges volna, hogy Isten igéje nem munkálja a javunkat, mivel Isten melléfogásaiból indul ki? Isten egyszerűen nem tud eleget ahhoz, hogy megmondja nekünk, mit tegyünk a boldogság eléréséhez? Valószínűleg akarja a mi jólétünket, de egyszerűen nincs elég ismerete ahhoz, hogy megfelelően irányítson minket? Szeretne segíteni bennünket, de az emberi élet és az emberi helyzetek bonyolultsága teljesen összezavarja Őt?
Lehet, hogy Isten végtelenül bölcs és jobban tudja,mint mi, hogy mi a jó számunkra? Lehet, hogy jobban érti az ember összetettségét, mint a filozófusok, erkölcstanítók, politikusok, tanárok, pszichiáterek, de gyűlöl minket? Ismeri az igazságot, de téves irányba vezet minket azért, hogy Ő maradhasson az egyetlen boldog lény a világegyetemben? Talán az Ő törvénye azon vágyának kifejezése, hogy vidám kedvtelése legyen nyomorúságunkban? Így irántunk tanúsított rosszakarata vezeti Őt a Nagy Csaló szerepéhez? KÉPTELENSÉG! Ha ez igaz volna, akkor az egyetlen következtetésünk az lenne, hogy Isten az Ördög, és az ördög az Isten, és a Szentírás az ördög kézikönyve.
Lehetetlenség és elképzelhetetlen!!!
Számtalan lelkész dolgozószobájában biztatják az embereket szó szerint a Szentírás elleni cselekvésre, mert a lelkész akarta boldoggá tenni őket. „Igen, Jones-né, rajta, váljon el a férjétől annak ellenére, hogy erre nincs bibliai felhatalmazása, mert biztos vagyok abban, hogy soha nem lesz boldog egy ilyen ember mellett.”
Ha az ember boldogságának van titka, egy óvatosan őrzött titka, akkor ez a XVII. századi katekizmusban kifejezett titok, amely azt mondja:”Az ember fő célja Isten örökkévaló dicsőítése és a Vele való örvendezés.”
A boldogságtitka az Isten iránti engedelmességben található. Hogyan lehetünk boldogok, ha nem vagyunk engedelmesek? Hogyan lehetünk engedelmesek, ha nem tudjuk, miben kell engedelmeskednünk? Így végül elmondhatjuk, hogy nem lehet a boldogságot teljes mértékben felfedezni addig, míg nem ismerjük Isten Igéjét.
Isten igéjének ismerete minden bizonnyal nem garantálja, hogy cselekedni fogjuk azt, amit mond, de legalább tudni fogjuk, hogy mit kellene cselekednünk az emberi beteljesedés keresése közben. A hit kérdése nem, annyira az, hogy hiszünk-e Istenben, hanem, hogy hiszünk-e annak az Istennek, akiben hiszünk.
R.C.Sproul