Nem üdvösség kérdése?
1Kir.13,1:28
Biztos, hogy ti is találkoztatok már ezzel a szófordulattal, hogy "nem üdvösség kérdése" . és ha belegondolok akkor sajnos az én számat is elhagyta korábban más keresztyénekkel való beszélgetés során. Főleg akkor használjuk, ha különböző teológiai vitakérdést szeretnénk kellemesen lezárni(tehát veszekedés nélkül). De tapasztaltam már olyat is, hogy hétköznapi egyszerű ártatlan eszmecserék is ezzel a "bölcs" - megállapítással majd egy kézlegyintéssel végződnek. Szomorú ezt kimondanom, de sajnos sokszor mi keresztyének sem vagyunk tisztában az ilyen és hasonló jellegű megállapításoknak a veszélyes mivoltával. Valahányszor ugyanis ezzel zárul egy vita, vagy beszélgetés, hogy nem üdvösség kérdése, minimum két dologban biztosak lehetünk:
a.) Ez a megállapítás először is azt sugallja egy kívülálló felé, hogy az a téma, amiről is mi éppen vitázunk, vagy beszélgetünk, csupán egy mellékes dolog, azaz mellőzhető, mert a keresztyén élet szempontjából igazából nincs is jelentősége....... ezért nem is kell vele komolyan foglalkozni. Arra is lehet következtetni belőle, hogy a biblikus keresztyén igazság és ennek a tanrendszere sok tekintetben rugalmas, tehát bárki a saját véleménye szerint tudja alakítani, és saját maga döntheti el, hogy melyek a fajsúlyosabb kérdések és melyeket lehet nyugodtan mellőzni.
b.) Másodszor abban is biztosak lehetünk, hogy ha túl gyakran fogjuk emlegetni a "nem üdvösség kérdése"kifejezést, az sem a lelki növekedésünket, sem a megszentelődésben való előrehaladásunkat, sem a bizonyságtételünk hatékonyságát, sem az egyházunk növekedését nem fogja semennyire sem munkálni, és pláne nem Isten dicsőségét. Ezért igen csak meg kell fontolni, hogy mikor, hányszor és hol fogunk élni ezzel a kifejezéssel.
Sajnos mégis azt látjuk, hogy a "nem üdvösség kérdése" kategóriába besorolt kérdéseknek a listája egyre bővül és nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy ha nem teszünk ellen akkor a jövőre nézve még tovább bővülni fog. Érdemes ezért tudatosítani magunkban, hogy ne használjuk és ha kell akkor harcoljunk a használatával szemben. De vajon hol a határ, tehát mennyire lehet mégis használni ezt a fajta érvelést, és az előttünk járó keresztyének mennyire használták ezt a kifejezést?
És vajon vajon van-e olyan minimum ami feltétlen szükséges az üdvösséghez? És ha igen, akkor mi ez a minimum? -Kérdezhetjük ....
1.Hit Isten létezésében,
2. A Szentháromság elfogadása,
3. Krisztus Istenségének az elfogadása,
4. Bűnösségünk elismerése?
5. A Kálvinizmus öt pontjának az ismerete?
Vagy elég az is, ha valaki azt mondja magáról, hogy Ő már megtért, de mondjuk ettől függetlenül mégis úgy éli az életét mint ha mi sem történt volna? Ő vajon üdvözülni fog?
Látnunk kell azt, hogy ha erről az oldalról közelítjük meg a témát, akkor sajnos elég nagy fába vágjuk a fejszénket, mert igen nehéz behatárolni, hogy mi az üdvösség kérdése és mi nem az. Viszont ha mi ismerjük az igét, és persze még keresztyének is vagyunk, akkor tudnunk kell, hogy az ige soha nem ebből az irányból közelít.
Isten igéje ugyanis soha nem a minimumot veszi célba, mert ha a minimum lenne a cél, akkor a megszentelődés tanítása teljesen feleslegessé válna. Én úgy gondolom, hogy az előttünk lévő mérce és a cél felől egyáltalán nem szabad, hogy kétségünk legyen. A mérce Isten igéje kell, hogy legyen, a cél pedig: Erre pedig az 1Péter 1:16 adja meg a választ: "Legyetek szentek, mert én szent vagyok"
Ebből az igeversből arra tudunk következtetni, hogy a keresztyén embernek minden üdvösség kérdése kellene, hogy legyen. És még mielőtt bárki a perfekcionizmusra gondolna ezzel kapcsolatosan, ez nem az, hiszen jól tudjuk, hogy tökéletesek ebben a földi életünkben soha nem leszünk, de fontos, hogy Isten igéjét komolyan vegyük és megbecsüljük az életünkben. És hogy pontosan mire is gondolok, egy példával szeretném szemléltetni az 1Kir13. fejezetéből. Isten ott megparancsolja egy prófétának, hogy egy bizonyos úton ne térjen haza. Vajon tényleg számított az, hogy milyen úton tér vissza a próféta a szülőföldjére? Lehet-e ez üdvösség kérdése? Sokan azt is mondhatnák, akik nem ismerik a történet végét, hogy ilyen kis dolgokra teljesen felesleges odafigyelni...De! Mi is történik? A próféta engedetlensége oda vezetett, hogy egy oroszlán karmai közzé került, és meghalt.
Tehát mindegy vagy nem mindegy, hogy melyik úton is térünk haza? Önmagában véve, nem lenne fontos. De..... mivel Isten parancsolta......... ezért fontos kell, hogy legyen. Látjuk, hogy mi a vége annak, ha Isten parancsai nem elég fontosak a számunkra?
Néha egy egy kérdés félresöprése sajnos arról árulkodik, hogy mi hogyan viszonyulunk Isten igéjéhez, és mennyi időt szánunk annak tanulmányozására, vagy mennyi időt szánunk az elmélkedésére tehát mennyire is szeretjük Istent. Viszont feltennék egy kérdést?...hallottuk -e egyszer is ezt a kifejezést Jézus szájából?Használta-e ezt a kifejezést? Szerintem nem, egyszer sem, sőt Ő ilyeneket mondott: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik." Minden igével testvérek... (Mt4:4) Tehát mondjuk el azoknak a testvéreknek akik Krisztust próbálják utánozni, követni, hogy kövessék Őt ebben is. Tehát Isten minden igéjével éljenek, ami Isten szájából származik.
Vizsgáljuk meg még Pál apostol magatartását, hogy használta-e az apostol ezt a kifejezést? Vagy esetleg a viselkedéséből lehetett e erre következtetni? Nem, újra csak nem a válasz. Ugyanis az Efézusi véneknek még azt is elmondja, hogy Ő az Isten teljes akaratát, teljes tanácsvégzését hirdeti (ApCsel 20:27) Ez pedig több..... mint csupán az üdvösségről szóló tanítás..Ki az, aki felhatalmazott egyeseket Isten teljes akaratának a megcsorbítására? Ki próbálja Isten igéjének a tanítását csupán az üdvösség tanára korlátozni? Mert sajnos ma is vannak ilyenek....
Mi merjük talán venni a bátorságot ezután, hogy ne a teljes tanácsvégzését és akaratát hirdessük az Istennek? Nem szabad ilyen bátornak lenni testvérek.... Pál azt mondja, hogy a teljes írás Istentől ihletett....(2Tim3:16-17)
Észre kell azt vennünk testvérek, hogy minden nem üdvösség kérdése fedőnév alatt lesöpört tanítás, közvetlenül vagy közvetetten kapcsolatban áll a lelki fejlődésünkkel, és Isten igéjének a megbecsülésével, és még esetleg a keresztyénségünk valódiságával. Továbbá ha lesznek igék amit esetleg könnyelműen mellőzzük akkor bizonyára lesznek ennek más "gyümölcsei" is.
Lehet, hogy nem leszünk eléggé felkészülve különböző élethelyzetekre, ezért elesünk ott, ahol esetleg nem kellett volna elesnünk. Ezzel a magatartásunkkal még azt a hibát is elkövetjük, hogy az ige akár haszontalanná válhat az életünkben és hiányosabb lesz a felkészültségünk a keresztyén életre.
Ezenkívül még Isten népe szemszögéből is megvizsgálhatjuk ezt a kérdést, mivel a Biblia azt tanítja, hogy Isten népe...... tehát a mindenkori egyház, sok mindenről felismerhető. Tehát vannak jelei annak, hogy kik is az Isten népe!
És hát Pál apostol szerint az egyik ilyen jel, hogy Isten rájuk bízta az Ő beszédeit.Róma3:2 "Mindenek előtt, hogy az Isten rájuk bízta az Ő beszédeit". És most mit csinál ez a nép? Egyre gyakrabban mondogatja azt, hogy sem ez, sem pedig az, nem üdvösség kérdése. Viszont én úgy gondolom, hogy ezzel a sáfárkodással nem igen lehet dicsekedni. Mert ez nem dicsekvésre méltó. Ugyanis, ha így folytatják a keresztyének az Isten beszédével való sáfárkodást, még azt az egy talentumot sem lesznek képesek visszaszolgáltatni, amit a gazda rájuk bízott. Arról már nem is beszélek, hogy ezt esetleg meg is duplázuk...(Mt25:18) Testvérek akkor ki fog minket felismerni, hogy mi az Isten népéhez tartozunk?
Nézzünk pár egyháztörténelmi példát...
Ha az egyháztörténelmet, vagy a korai reformátorok életrajzait, esetleg naplói átolvassuk, nem igen találkozunk ezzel a kifejezéssel. Lényegében nem is lehet tudni pontosan, hogy mikor is került be a hétköznapi keresztyén szóhasználatba. Mégis talán meg lehet kockáztatni, hogy a múlt század, langymeleg evangéliumi irányzatai a felelősek ezért a kifejezésért. Mert akkor ezek a mozgalmak lényegében a maguk módján komolyan evangelizáltak, de a baj az volt, hogy megrekedtek az újjászületésnél és a megtérésnél. Azt vallották, hogy ez a kettő a legfontosabb, a többi pedig már nem üdvösség kérdése. Sajnos látjuk azt, hogy manapság is nagyon sok egyház csupán erre törekszik, vagy még erre sem...
Az ige többi tanításainak már nem tulajdonítottak komolyabb fontosságot és ezért ilyen módon lényegében rombolták a Biblia tekintélyét, és aláaknázták a többi fontos tanítást. De nem volt ez mindig így, főleg nem még régebben. Egy példát hoznék fel a számotokra...
Nem tudom, hogy ki hallott már ezekről a híres angol reformátorokról, mint John Hooper, Rowland Taylor, Hugh Latimer, John Bredford, és Nicholas Ridley?
Amit jelenleg róluk tudni érdemes, és ami a közös bennük, hogy mindannyian mártírhalált haltak. Tudjátok, hogy miért?
Általában egy fő kérdést tettek fel nekik a per alatt: "Hiszitek-e, hogy az oltári szentségben Krisztus testileg jelen van? Azaz hiszitek-e hogy a mise alatt a papok átváltoztatják a kenyeret Krisztus testévé, és a bort a vérévé?
Tudjátok mit válaszoltak?
"Hogy arról olvastunk a Bibliában, hogy az Isten megteremtette az embert, de arról nem olvastunk sehol, hogy az ember megteremtheti Istent!"
Ezért kellett máglyán meghalniuk. Nos akkor fontosak-e tehát a technikai kérdések?- Kérdezhetik egyesek?... Minek is kell az apróságokon vitatkozni? Hiszen értelmetlen, mert nem üdvösség kérdése, hogy Krisztus valóságban testben jelen van a sákramentumban vagy sem. Nos a kételkedőknek azt javasolnám, hogy kérdezzék meg ezeket az embereket akik a máglyára mentek ezért. Nem velem kell vitatkozniuk, hanem velük.
De egy dolgot ne felejtsünk el testvérek! Ha ők akkor nem állnak ki az igazságért, akkor lehet a reformáció még a mai napig nem bontakozott volna ki. Akkor lehet, hogy mi még ma is latinul hallgatnánk a misét, és nem olvashatnánk az anyanyelvünkön a Bibliát. Tehát ők tudták, hogy miért álltak ki a Biblia igazsága mellet, ami úgy tűnt vagy tűnhetett egyeseknek, hogy nem üdvösség kérdése...Hát ezért......
De mondok egy másik esetet is. A dordechti zsinat(1618-1619) üléseinek a lezárása után, a zsinati atyák úgy döntöttek, hogy a remostránsokat elbocsátják az egyházi szolgálatból, bár ők hangsúlyozták, hogy a vallási türelem hívei és nem akarnak elszakadni az egyháztól.
Az Arminiánusok azt állítják, hogy: A Szentírás tanítja:
- Szabad akarat-az ember képessége. 1. Teljes romlottság.
- Feltételes kiválasztás. Hitünk alapján. 2. Feltétel nélküli kiválasztás.
- Általános engesztelés. 3. Korlátozott (személyre szóló) engesztelés.
- A Lélek munkája nem ellenállhatatlan. 4. Ellenállhatatlan kegyelem.
- Az üdvösséget el lehet veszíteni. 5. A Szentek állhatatossága.
Jakob Arminius volt az alapítója ennek a tévhitnek..(1560-1609)
Mégis több mint 100 lelkészt elbocsátottak az állásukból. Valamiért ezeknek a zsinati atyáknak nem volt mindegy, hogy mit tanítanak a lelkészek a híveknek az egyházon belül. Egy szóval sem mondták azt, hogy "ezek teológiai kérdések" ezért nem üdvösség kérdése. És azt sem állították, hogy mivel ezek a lelkészek is Keresztyének, mert hisznek Krisztusban ezért még a hasznukat vehetjük. Nem voltak a ködösítés hívet.
Testvérek akkor fel kell tenni a kérdést, hogy kivel is van gond...a mostani lágy keresztyénséggel, akik a nagy összeborulás hívei, vagy azokkal az emberekkel, akiknek más volt az értékrendjük és más a viszonyulásuk a Szentíráshoz?
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mai keresztyénséggel van a baj! Hiszen csak nézzük meg azokat a gyümölcsöket, amelyeket a reformátoraink és a korai keresztyénség és a puritánok teremtek, és hasonlítsuk össze azokkal a gyümölcsökkel amelyeket a mai keresztyénség még lehet fel sem tud mutatni sok helyen... Hiszen látjuk azt, hogy sok egyház csak a nevében egyház, semmi több.....
És hogy mennyire szükségesek a gyümölcsök? Mt7:16 Jézus maga mondja"a gyümölcseikről ismeritek meg őket". Nem ártana néha elgondolkodni rajta, hogy mi hol is tartunk.
Még egy harmadik példát is felhoznék, mivel eddig érheti olyan vád is ezeket az embereket, hogy nem volt bennük elég szeretet, és ezért történtek meg ezek a dolgok....mert hát a szeretet a legfontosabb ugye? Én ezt nem is vitatom...de mint tudjuk sokféle szeretet létezik és nekünk sem a majom szeretet sem az érdek szeretet nem dominálhat mikor döntéseket hozunk. Csakis a biblikus szeretet...ami önfeláldozó is...
Nos a harmadik példa egy híres igehirdető Georg Whitefield (1714-1770) . Egy alkalommal megtudta egy lelkészről, hogy az örök kárhozat biblikus tanítása helyett, a megsemmisülés tanát prófétálja(ma is igen népszerű ez a tan a Jehovák és más szekták között) Whitefild néhány keresztkérdés után tapintatosan ugyan, de határozottan a lelkész tudomására hozta, hogy ne jöjjön úrvacsorázni, mert nem fogja kiszolgáltatni neki a sákramentumot, merthogy hamisat tanít. Hisz Isten igéjéhez nem lehet sem hozzátenni sem elvenni belőle!
Gondolom aki ismeri egy kicsit Whitefield munkásságát és életét, nem akarja megvádolni őt azzal, hogy szeretetlen volt. Hiszen Ő a lelkek megmentéséért élt és imádkozott naponta. Életében több mint 10 000 prédikációt mondott és az egész munkáját-életét az Isten és az emberek iránti szeretet jellemezte. Tehát nem lehet szeretetlenséggel vádolni....
De tegyük fel a kérdést, hogy mit is lehet felfedezni ezeknek a könnyelmű nyilatkozatoknak a hátterében? Tehát miért használják az emberek ezt a kifejezést?
Először is én úgy gondolom hogy ezek az emberek felületesen ismerik Isten igéjét, hiányosan szokták tanulmányozni(tehát vannak részek amit elolvasnak a Szentírásból és vannak részek amit nem), azonkívül elfogultság van bennük.......és az ige tekintélyét is ha burkoltan teszik is de elvetik.(Hát nehogy már Isten mondja meg, hogy mit gondoljak, tegyek csináljak, hogyan szolgáljam őt....majd én kitalálom, hogy miben is kell engedelmeskednem... stb.)
Az ilyen emberekkel az a baj, hogy a Bibliaismereteik hiányosak és rendezetlenek. Hiszen lehet, hogy nekik úgy tűnik, hogy az egyik másik kérdésnek nem sok köze van az üdvösséghez- de vajon Isten szempontjából is elmondhatjuk ugyanezt?
Ki az az ember, aki nyugodt lelkiismerettel és felelősséggel Isten szemébe tudná azt mondani: "Uram, ez egy tetszőleges..... ez meg fakultatív kérdés, tehát nem üdvösség kérdése. Én jobban tudom, mint Te. Mert lehet, hogy erről vagy arról szó van a Bibliában, de valójában ezek nélkül a tanítások- igék nélkül is nyugodtan ellennénk, hiszen ezek a dolgok - a véleményünk szerint nem hozhatók összefüggésbe az üdvösségünkkel".Ne törvényeskedjünk.... Ki tudná ezt nyugodtan Isten szemébe mondani?
Testvérek azok a keresztyének akik ilyet gondolnak, azok sajnos nem tudnak különbséget tenni a gyermeki hit, és a gyerekes hit között.
Mi a különbség?Először a gyermeki hitet az őszinteség, és az Istenre való teljes hagyatkozás jellemzi, addig a gyerekes hit a felnőtt korúság teljes hiányát és a sekélyes ismereteket jelenti. (Ef,4,13-15) olvassuk fel..
Másodszor egy jó adag következetlenség. Érdemes megfigyelni, hogy elsősorban azok említik ezt a mondatot igen gyakran, akik szerint az üdvösség elveszíthető. Pedig nekik tényleg komolyan kellene azon gondolkodniuk, hogy semmit ki ne hagyjanak az életükből, hogy minden apróságra odafigyeljenek, mert hát mi van ha éppen valamit nem vesznek elég komolyan és ezért veszítik el az üdvösséget...
Viszont ha valaki Kálvinistának vallja magát, tehát reformátusnak, akkor a Tota Scriptura a teljes Szentírás figyelembevétele kötelezi a keresztyén életének megélésének a folyamatát.
Harmadszor az is előhozza ezt a nem üdvösség kérdését, ha csak önmagunk körül forgolódunk. Ez egy emberközpontú keresztyén életvitel, ahol semmi sem fontosabb, mint az Én üdvösségem, éppen ezért ami nem az üdvösségemet veszélyezteti vagy nem ezzel foglalkozik, az nem érdekel.
De testvérek, tegyük fel a kérdést magunknak, hogy ilyenkor hol marad az Isten dicsősége? Mi van a fele barátaink üdvösségével? Mi van az Isten egyházának a helyzetével állapotával? Mi van akkor, ha a kereszt botrányáról mondok le, és ezáltal mások hitre jutásának az esélyeit csökkentem? Ezek fontos kérdések, és gondoljunk csak Pál apostolra, aki zsidó létére kész lett volna arra, hogy lemondjon a saját üdvösségéről a többi zsidó érdekében(Róma9:3)
Még néhány gyakorlati példát is szeretnék felhozni a számotokra..
Tegyük fel, hogy valaki hanyagság vagy lustaság miatt nem olvassa rendszeresen a Bibliát. Nem üdvösség kérdése.... mondanák erre sokan, persze, de hosszú távon ez oda vezet, hogy az illető egyre ritkábban olvas igét. Valószínűleg egyre ritkábban fog egy idő után imádkozni, és az Istentiszteleteket is elkezdi hanyagul látogatni. Végül pedig minden ilyen kegyes és üdvös tevékenységgel felhagy..Gondolom mi is ismerünk ilyen keresztyéneket és látjuk ennek az útnak a végét...nem üdvösség kérdése? Vagy talán mégis?
Hiszen az ilyen ember keresztyénsége egy idő után megkérdőjelezhető. Nincsenek gyümölcsök, ugye?
Viszont ha az illető mégis keresztyén, akkor előbb vagy utóbb változtatnia kell a hozzáállásán ezekben a kérdésekben. Mert lehetetlen, hogy valaki keresztyénként ne táplálkozzon Isten igéjével, és ne éljen azokkal a kegyelmi eszközökkel amelyeket maga Isten rendelt. Éppen ezért igen, lehet üdvösség kérdése hosszú távon még a Bibliaolvasás is.
Kell -e harcolni a tévtanítók és a liberalizmussal szemben? Hiszen nem üdvösség kérdése ez sem ugye? Pedig az lesz nagyon rövid időn belül mások számára, ha nem küzdünk ellene...
Hiszen ha nem harcolunk ellenük, akkor egy emberöltő alatt alig marad néhány olyan igehirdető, aki a tiszta evangéliumot fogja hirdeti. Akkor pedig akár több millió ember üdvösség lehet a tét. Sőt a liberális evangélium is elhitetteti velünk, hogy van üdvösségünk, de közben meg mégsincs.
Végül érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogy mi lenne akkor, ha Isten is valahogy hasonlóképpen viszonyulna hozzánk, és a kérdéseinkre, problémáinkra mindig azt felelné:" Gyermekem, végső soron ez vagy az a kérésed, vagy problémád nem az üdvösség kérdése. Nincs abszolút módon szükségetek ezekre a dolgokra amit kértek Tőlem. Mert sem az egészségetek, sem a személyes boldogságotok, sem gyermekeitek hitre jutása, sem anyagi javaitok megléte, sem családi problémáitok megoldása nem szükséges az üdvösségetekhez."
De szerencsére Isten nem így gondolkodik...
Érdemes ezért átgondolni az igéhez való viszonyulásunkat, és nem válogatni belőle, hanem akár kedves a fülünknek amit mondani akar Isten akár nem(mert épp egy bűnömre mutatott rá) fontos kell, hogy legyen az életemre nézve, hiszen nem hiába került bele a Szentírásba. És még érdemes azon is elgondolkodni, hogy az életünk, a vélekedéseink Isten igéjével kapcsolatosan, mennyire szolgálják Isten dicsőséget.
Érdemes ezért nagyon megfontolni, hogy milyen körülmények között és mikor használjuk ezt a kifejezést. Persze nem azt akarom ezzel sugallni, vagy mondani, hogy a Szentírásban minden kérdés vagy tanítás egyforma fontossággal bírna. Hiszen vannak fontosabb és kevésbé fontos tanítások!.....de mindegyik fontos valamilyen módon, mert Istentől van
A baj ott kezdődik, mikor egyértelmű igei tanításokat sorolunk be a nem üdvösség kérdése kategóriába, ezért elsiklunk felettük és nem gondoljuk végig, hogy ez hosszú távon hová is vezethet.
Nem szabad, hogy a minden mindegy magatartás jellemezzen minket keresztyéneket. Pedig manapság ha körbenézünk, sajnos ez a jellemző.
Hiszen a "nem üdvösség kérdése"kifejezést használók előszeretettel vesznek részt olyan ökümené összejöveteleken, ahol együtt "imádják" Istent a bálványimádókkal, tudjátok kire gondolok, együtt Úrvacsoráznak a tolvajokkal, az Istenkáromlókkal, a részegesekkel a paráznákkal, sőt tovább mennék, mert van olyan is, mikor magukat "keresztyénnek vallók megengedik azt, hogy a nyilvánosan Krisztus Istenségét, és a Szentlélek Isten voltát tagadók tanítsanak, prédikáljanak keresztyén közösségekben. Én ez ellen szeretném felemelni a szavamat, hogy emeljük fel mi is a szavunkat, mert az nem lesz hiába....
Adja az Úr, hogy valóban így éljük meg keresztyénségünket, és adja az Úr, hogy jó katonái legyünk Krisztusnak a bűn elleni harcban....
Ámen!
Kozma István (Felhasználva a Keskeny út-című folyóirat 2002. októberében megjelent számából Szőke Imre presbiteriánus lelkész cikkét.)