Harag
A harag
„Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon…”(Efézus 4:26)
A biblikus kommunikáció egyik nagy akadálya a harag. „A harag minden keresztyén egyik nagy problémája: a bűnös harag az alapja a lelki gondozói problémák 90%-ának.” Mondja Jay Adams. Szintén Jay Adams beszél egy asszonyról, akinek a férje nem tudta kontrolálni az indulatait. Az asszony azt mondta Adamsnek, hogy úgy érzi magát mintha egy aktív vulkán lábánál élne, amiről sohasem tudni mikor fog kitörni. D. James Kennedy így határozza meg az embereket, akiknek problémájuk van a haraggal: ”Elmondják ugyan az igazságot, de olyan szeretettel mintha nyakon öntenék a másikat egy vödör sósavval.” A fékezetlen harag tönkreteszi a kommunikációt és a problémamegoldást a házasságban. Amikor a házastársak egymást támadják meg a probléma helyett, akkor az építő kommunikáció megszűnik. Az egyik mód, ahogyan elkerülhetjük a bűnös haragot, ha a párod elé nem állítasz hamis standardokat. Jézus Krisztus azért vetette meg a korabeli vallási vezetőket, mert hamis módon értelmezték Isten törvényét. Hiszen az emberi hagyományokat töbre tartották Isten törvényénél. Amikor a zsidók megvetették, mert szombaton gyógyított, azt mondta nekik: „Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!”(János 7:24) Ha a zsidók valóban megértették volna Mózes törvényét, akkor nem haragudnának rá azért, amit tett. A harag sokszor nem Isten törvényének a megszegése miatt van az emberben, hanem teljesen igazságtalan és jogtalan. Az a férj, aki haragszik a feleségére, mert az kicsit kövérebb, mint fiatalabb korában, vagy ráncos, kisebbek a mellei, esetleg nem szereti a focit stb. igazságtalan módon haragszik. A feleség, aki haragszik a férjére, mert az nem népszerű, nem milliomos, nem „sportos” vagy nem ő a legokosabb a városban szintén igazságtalanul haragszik. Isten azért adta nekünk a harag képességét, hogy motiváljon minket a bűnös magatartás ellen. De a bűnös harag öntörvényűségen, gonosz kívánságokon és büszkeségen alapul, amiből meg kell térni.
1.Kerüld az előítéletet. A bűnös harag bizonyos formái a nem elégséges információn alapulnak. Házasok sokszor megítélik egymást, mert nem ismerik a szükséges információkat az adott helyzetről. A Biblia egyértelműen bűnnek nevezi, ha valaki megítél, egy másik embert mielőtt meghallaná róla a szükséges információkat. „A ki felel valamit, míg meg nem hallja, ez bolondság és gyalázatos rá nézve.”(Péld.18:13) A Biblia azt tanítja, hogy késedelmesnek kell lennünk a haragra. Ennek pedig két oldala van. Először is úgy leszünk késedelmesek a haragra, ha kontroláljuk indulatainkat: „A hirtelen haragú bolondságot cselekszik…”(Péld.14:17) Másodszor úgy leszünk késedelmesek a haragra, ha gyorsak vagyunk a hallásra: „Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.”(Jakab1:19 )Férjek és feleségek késedelmesek kell legyenek a szólásra és gyorsak kell legyenek a hallásra. Vagyis mielőtt bármit is válaszolsz egy-egy helyzetben jó alaposan kell informálódni az adott dologról, hogy biblikus módon tudj felelni. Hány férj haragszik meg feleségére veszíti el kontrolját indulatai felett pusztán képzelt sértések miatt? Ha a feleség például elmegy vásárolni és késve ér haza miközben vendég jön ebédre, nem kell automatikusan lehordani a feleséget. Inkább kérdéseket kell feltenni, hogy mi volt az oka a késésnek. Ha például kifáradt a hosszú úton, vagy nem találta meg azokat a hozzávalókat, amik kellenek az ebédhez, vagy lehet lezárták az utat és kerülnie kellett stb. Te pedig közben kirohansz és kiabálsz vele és nem kérded meg az okát. Ekkor a haragod teljesen igazságtalan. Még ha a párod vétkezik is valamilyen módon, akkor is uralkodni kell az indulataidon. „Ne indulj fel a versengésre hirtelen, hogy azt ne kelljen kérdened, mit cselekedjél az után, mikor gyalázattal illet téged a te felebarátod.”(Péld.25:8) „A ki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és a ki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.”(Péld. 17:27) Soha ne ítéld el a párod addig, amíg nem ismersz minden tényt az ő helyzetével kapcsolatban. Ne gondold azt, hogy te tudod, milyen a párod gondolkodása. Ne gondold, azt te tudod, mi motiválja a párod, vagy ismered a választási lehetőségeket ebben a helyzetben, mielőtt beszéltél volna vele és szükséges információt megszerezted volna. Röviden ne legyenek előítéleteid! Légy nyugodt! Tegyél fel kérdéseket! Add meg a lehetőséget arra, hogy te még nem vagy biztos a dologban! Jogi kifejezéssel élve add meg a párodnak „az ártatlanság vélelmét”. „Azért tehát törekedjünk azokra, a mik a békességre és az egymás épülésére valók.”(Róma 14:19) Emlékezz, egyedül csak Isten ismeri a szíveket. Soha se játssz Istent, mondván te tudod mi van a párod fejében.
2. A harag kontrolálása. Az Ige tehát egyértelműen elmondja, hogy az igazságtalan harag bűn! De mi van ha a harag igazságos? Ha valós bűnök vannak a másik életében? Mit tegyünk ilyenkor? A Biblia egyértelműen tanítja, hogy a keresztyéneknek kontrolálni kell indulataikat. Ahelyett, hogy elveszítenéd önuralmad és kitörnél, inkább a probléma megoldására kellene koncentrálnod. A keresztyéneknek meg kell tanulni megtámadni a problémát nem pedig egymást. Ha haragon uralkodunk és bűnre haragszunk (probléma mindig a bűn) akkor az bűnismeretet és bűnbánatot és bűnbocsánatot eredményez. Ha férj és a feleség egymást támadják meg a probléma helyett, akkor nem kezelik helyesen haragjukat. Ez pedig veszekedéshez és más komoly problémákhoz vezet. A Biblia elég határozattan elítéli azt az embert, aki nem kontrolálja indulatait. Az olyan ember, aki nem uralkodik indulatain értelem nélküli (Péld14:29). Aki nem uralkodik indulatain védtelen (Péld. 25:28) Nincs ékessége (Péld.19:11). Háborúságot szerez (Péld. 30:33). Büntetést fog szenvedni (Péld. 19:19) A kontrolálatlan harag nem csak szóbeli, hanem fizikai bántalmazást is okozhat, hiszen a gyilkosság is sok esetben a nem kontrolált haragból indul ki. Kontrolálatlan harag bűnös és gonosz, mert nem az a célja, hogy gyógyítson vagy tanítson, hanem, hogy megbántson, megsértsen. A hang felemelése, ordítás, üvöltés, egymás „nevezgetése” (te ilyen…. te olyan…) általánosítás (te mindig… te soha…) múltbeli bűnök emlegetése (mert te már a múltkor is….) mind azért használod, hogy társad, párod megbántsd. Ha el akarod kerülni a kommunikáció tönkremenését, a megkeseredést, akkor kontrolálnod kell az indulataidat.
Az első lépést az indulatok kontrolálására, ha csendben maradsz, nem robbansz ki, hogy biblikus módon válaszolj a helyzetre. Azok a férjek és feleségek akiket arra kísért a Sátán, hogy kirobbanjanak meg kell tanulják azokat az Igéket, amik a harag kontrolálásával foglalkoznak. Ezt addig kell gyakorolni ameddig az ember az Igére nem gondol és a biblikus megoldásra a kirobbanás helyett. Le kell vetkezni a kirobbanást és fel kell öltözni a megcsendesedést és a biblikus reakciót az adott helyzetre.
A második lépés nem más, mint a probléma megoldása. Amikor, házasok dühösek lesznek a legtöbb esetben egymást támadják meg haragjukkal, ahelyett, hogy a problémára irányítanák haragjukat. Az eredmény az lesz, hogy a probléma megoldatlan marad a férj és a feleség összevész és eltávolodnak egymástól. Az antibiblikus szavakat és cselekedeteket biblikus módon kell kezelni. Egy példa. Bob megkérte feleségét, hogy menjen el a boltba egy fontos dologért. A feleség azonban úgy gondolta, hogy neki most sokkal fontosabb dolga van ezért nem ment el és nem is szólt férjének, hogy nem ment sehova. Így engedetlen lett férje iránt, hisz nem is informálta férjét terveiről. Bob mindezt észrevéve dühös lett. De ahelyett, hogy kirobbant volna és ordítozott volna feleségével biblikus módon felelt neki. Leültette a feleségét majd szépen, türelmesen elmagyarázta neki, miért nem volt biblikus viselkedése és miért vétkezett és hogy bocsánatot kell kérjen tőle. A másik fél támadása bűnös és önző dolog. Az igazi szeretet gyakorlatias, személyes. Segít a másiknak, hogy az leszámoljon a bűnnel, hogy Isten ezáltal megdicsőüljön. A férjnek Isten azt parancsolta, hogy szeresse feleségét, amint Krisztus is szerette az egyházat és önmagát adta azért (Eféz. 5:25). Mindent meg kell tegyen, hogy felesége jobb keresztyén legyen. A másikat megsértő magatartását fel kell váltsa a problémát megoldó magatartása, ami megszentelődést és megbékülést munkál ki.
A harmadik lépés a harag kezelésére az a bűnvallás és a megbékülés. Miután megbeszélték a problémát a vétkes, vagy a vétkesek bocsánatot kell kérjenek. Akitől bocsánatot kértek pedig meg kell bocsásson és segítséget kell nyújtson a másiknak a probléma megoldásában. Mivel minden bűn Isten ellen irányul, ezért először az Úrnak kell megvallani a bűnt. (1János 1:9) Fontos, hogy amikor a vétkező megvallja bűnét ne mentegesse magát, ahogy a zsoltáros írja: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak…”(Zsolt.32:5) Az igazi bűnvallás és bűnbánat nem felelősség áthárítás. Inkább az ember felelősen, férfiasan bocsánatot kér vétkeiért: “A ki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; a ki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer…”(Péld.28:13)
Brian Scwertley könyve alapján fordította Demeter Géza
Teológia
Elérhetőség
Beregszász
90200 0953691365 reformatuspresbiterianus@gmail.com