Isten nevei!
IV. Isten nevei
A. Isten nevei általánosságban
Miközben a Biblia Isten több nevét is feljegyzi, beszél Isten nevéről egyes számban is,
például az alábbi kijelentésekkel: „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd”
(2Móz20:7); „mily felséges a te neved az egész földön” (Zsolt8:2); „A milyen a neved oh
Isten, olyan a te dicséreted” (Zsolt48:11); „nagy az ő neve Izráelben”; (Zsolt76:2); „Erős
torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen” (Péld18:10). Ezekben
az esetekben „a név” Isten teljes megjelenését jelenti az Ő népével, való viszonyában, vagy
egyszerűen a személyt, így rokon értelművé válik Istennel. Ez a használat abból a tényből
fakad, hogy a keleti gondolkodásban a nevet sohasem tekintették pusztán csak szónak, hanem
az általa megjelölt dolog természete kifejezésének is. Ismerni egy személy nevét annyit
jelentett, mint hatalmat venni fölötte, s a különböző istenségek neveit a ráolvasások során arra
használták, hogy hatalmat gyakoroljanak felettük. A szó legáltalánosabb értelmében Isten
neve az Ő önkijelentése. Ez az Ő megjelölése, de nem úgy, ahogyan isteni Lényének
mélységeiben létezik, hanem ahogyan kijelenti Magát különösen az emberrel való
kapcsolataiban. Számunkra Isten egyetlen általános neve sok névre ágazik szét, melyek Isten
sokoldalú Lényét fejezik ki. Mivel Isten kijelentette Magát az Ő nevében (nomen editum), mi
csak ezért jelölhetjük Őt annak a névnek a különböző formáival (nomina indita). Isten nevei
nem emberi kigondolások, hanem isteni eredetűek, jóllehet az emberi nyelvből kölcsönzöttek,
s emberi és földi kapcsolatokból lettek származtatva. Ezek antropomorfok és Istennek az
ember iránti leereszkedő megközelítését jelölik.
Isten nevei nehézséget jelentenek az emberi gondolkodás számára. Isten a
Felfoghatatlan, végtelenül felette áll minden mulandónak, de neveiben leereszkedik
mindahhoz, ami véges és az emberhez hasonlóvá válik. Más oldalról viszont nem nevezhetjük
meg Őt, s más oldalról sok neve van. Hogyan lehet ezt megmagyarázni? Milyen alapon
alkalmazzák ezeket a neveket a végtelen és felfoghatatlan Istenre? Észben kell tartani, hogy
ezek nem ember kigondolásai és nem tanúskodnak arról, hogy bepillantása volna Istennek
magába a Lényébe. Ezeket Maga Isten adta azzal a biztosítékkal, hogy az Isten Lény
kijelentésének egy részét tartalmazzák. Ez amiatt a tény miatt vált lehetségessé, hogy a világ
és annak minden kapcsolata Isten kijelentésének volt és van szánva. Mivel a Felfoghatatlan
jelentette ki Magát az Ő teremtményeinek, ezért lehetséges az ember számára elnevezni Őt a
teremtmény mintájára. Ahhoz, hogy ismertté tegye Magát az ember számára, Istennek le
kellett ereszkednie az ember szintjére, hogy hozzáigazítsa Magát a korlátozott és véges
emberi tudathoz, s hogy emberi nyelven beszéljen. Ha Isten antropomorf nevekkel való
elnevezése magában foglalja Isten korlátozását, amint ezt egyesek állítják, akkor ennek még
inkább igaznak kell lennie Istennek a teremtésben adott kijelentésére. Akkor a világ nem
kijelenti, hanem inkább elrejti Istent; akkor az ember nincs kapcsolatban Istennel, hanem csak
egy Vele szembeni antitézist alkot; s akkor be vagyunk zárva a reménytelen
agnoszticizmusba.
Abból, amit elmondtunk Isten nevéről általánosságban, az következik, hogy Isten
neveibe nemcsak azokat a közneveket tudjuk belefoglalni, melyekkel jelöljük Őt, mint
független, személyes Lényt, s amelyekkel megszólítjuk, hanem Isten attribútumait is, s azután
nemcsak az Isteni Lény attribútumait általánosságban, hanem azokat is, melyek elkülönítik a
Szentháromság egyes Személyeit. Dr. Bavinck Isten neveinek általa történő felosztását erre a
tág értelmű fogalmukra alapozza, és különbséget tesz a nomina propria (tulajdonképpeni név),
a nomina essentiala (lényegi név, vagy attribútum) és a nomina personalia (személynév,
36
például Atya, Fiú és Szentlélek) között. A jelen fejezetben az elemzést csak az első osztályra
korlátozzuk.
B. Az ószövetségi nevek és jelentésük
1. ÉL, ELOHIM ÉS ELION. A legegyszerűbb név, mellyel Istent az Ószövetség illeti,
az Él, ami valószínűleg az ul-ból származott, abban az értelemben, hogy elsőnek lenni, úrnak
lenni, vagy abban, hogy erősnek és hatalmasnak lenni. Az Elohim név (egyes számban Eloah)
valószínűleg ugyanebből a gyökérből származik, vagy az alah-ból, jelentése félelemmel
eltölteni, tehát úgy mutat Istenre, mint erős és hatalmas Valakire, vagy mint a félelem
tárgyára. A név ritkán fordul elő egyes számban a költészetet kivéve. A többes számot úgy
kell tekinteni, mint intenzívet, következésképpen a hatalom teljességének jelzésére szolgál.
Az Elion név valószínűleg az alah-ból származik, jelentése felmenni, felemeltetni, tehát úgy
írja le Istent, mint magasságos és fenséges Valakit, 1Móz14:19-20, 4Móz24:16, Ézs14:14. Ez
főleg a költészetben fordul elő. Ezek a nevek még nem nomina propria a szó szoros
értelmében, mivel ezeket bálványokra, Zsolt95:3, 96:5, az emberekre, 1Móz33:10, 2Móz7:1
és uralkodókra, Bír5:8, 2Móz21:6, 22:8-10, Zsolt82:1 is alkalmazzák.
2. ADONÁJ. Ez a név jelentésében az előzőekhez kapcsolódik. Vagy a dun (din),
vagy az adan szóból származik, mindkettő jelentése bíráskodni, uralkodni, ezzel úgy mutat
Istenre, mint mindenható Uralkodóra, Akinek minden alá van vetve, és Akihez az ember
szolgaként viszonyul. Korábban ez volt az a szokásos név, mellyel Izrael népe Istent illette.
Később ezt jórészt teljesen felváltotta a Jehova (Jahve) név. Minden eddig említett név úgy
írja le Istent, mint magasságost, a transzcendens Istent. A következő nevek viszont arra a
tényre mutatnak rá, hogy ez a felmagasztalt Lény leereszkedett az Ő teremtményeivel való
kapcsolatba.
3. SADDÁJ ÉS ÉL-SADDÁJ. A Saddáj név a shadad szóból származik, jelentése
hatalmasnak lenni, s úgy mutat Istenre, mint Akié minden hatalom mennyen és földön. Mások
azonban a shad szóból származtatják, jelentése úr. Ez egy lényeges dologban különbözik az
Elohim, a teremtés és természet Istenétől, mégpedig abban, hogy úgy szemléli Istent, mint aki
a természet minden erejét legyőzi, azaz az isteni kegyelem szolgálatába állítja. Jóllehet
kihangsúlyozza Isten nagyságát, mégsem teszi Őt a félelem és a terror tárgyává, hanem az
áldás és vigasztalás forrásává. Ezen a néven jelent meg Isten Ábrahámnak, a hívők atyjának,
2Móz6:2.
4. JAHVE ÉS JAHVE SEBAOTH. Különösen a Jahve névben, mely fokozatosan
felváltotta a korábbi neveket, jelentette ki Magát Isten a kegyelem Isteneként. Ezt mindig
Isten legszentebb és legmegkülönböztetettebb, a közölhetetlen nevének tekintették. A zsidók
babonás félelemmel tartózkodtak a használatától, mivel így olvasták a 3Móz24:16-ot: „És a ki
szidalmazza (becsmérli) az Úrnak nevét, halállal lakoljon”. Ezért a Szentírást olvasva az
Adonáj, vagy Elohim nevekkel helyettesítették, s a masszoréták, érintetlenül hagyván a
mássalhangzókat, hozzákapcsolták az egyik név, rendszerint az Adonáj magánhangzóit. A név
valódi származása és eredeti kiejtése, valamint jelentése többé-kevésbé a homályba vész.
Mózes öt könyve a hayah héber szóval köti össze, jelentése lenni, 2Móz3:13-14. Ennek az
igeszakasznak az érvényességéből kiindulva feltételezhetjük, hogy ez a név minden
valószínűség szerint az ige archaikus alakjából származik, nevezetesen a hawah szóból. Ami a
formáját illeti, tekinthető harmadik személyű elbeszélő múltnak qal és hifil igealaknak. A
legvalószínűbben azonban az előző. A jelentését a 2Móz3:13 magyarázza, melynek fordítása
„Vagyok, aki vagyok”, illetve „Leszek, aki leszek”. Így értelmezve a név Isten
37
változatlanságára utal. Azonban mégsem elsősorban az Ő lényegi Lényének
változhatatlansága szerepel itt, hanem az Ő népéhez való viszonyának változhatatlansága. A
név magában foglalja azt a biztosítékot, hogy Isten az lesz Mózes korának népéhez, ami
atyáik, Ábrahám, Izsák és Jákob számára volt. Kihangsúlyozza Isten szövetségi hűségét ez az
ő par excellence helyes neve, 2Móz15:3, Zsolt83:19, Hós12.6, Ézs42:8, tehát senki másra,
csakis Izrael Istenére használták. A név kizárólagos jellege megmutatkozik abban a tényben,
hogy soha nem használatos többes számban, vagy toldalékkal. Rövidített formái is léteznek,
különösen a Jah, és Jahu nevekben.
A Jahve nevet gyakorta megerősítették a sebaoth hozzáadásával. Origenész és
Jeromos ezt értelmező jelzőnek tekintik, mivel a Jahve nem enged meg birtokos szerkezetet.
Ez a magyarázat azonban nincs elegendően alátámasztva, és aligha szolgáltat értelmes
jelentést. Sőt, inkább nehéz megállapítani, hogy mire vonatkozik a sebaoth szó. Főleg három
vélemény uralkodik ezzel kapcsolatosan:
a. Izrael seregei. Ennek a nézetnek a helyessége jogosan megkérdőjelezhető. A
legtöbb, ennek az elképzelésnek a támogatására idézett igeszakasz nem bizonyítja ezt a
pontot, csak három közülük szolgáltat valamiféle látszatbizonyítékot, nevezetesen az
1Sám4:4, 17:45, 2Sám6:2, de az egyikük, a 2Kir19:31 inkább kedvezőtlen ennek a nézetnek a
számára. Jóllehet a sebaoth többes számban Izrael népének seregeit jelenti, a hadsereget
rendszerint egyes számban emlegetik. Ez ellentmond annak az elképzelésnek, mely öröklötten
benne foglaltatik ebben a nézetben, hogy a vizsgált névben Izrael hadseregéről van szó. Sőt,
világos, hogy a prófétáknál a „Seregek Jehovája” nem Jehovára, mint a háború Istenére
vonatkozik. S ha a név jelentése megváltozott, mi okozta a változást?
b. A csillagok. Az ég seregéről szólva a Szentírás azonban mindig egyes számot
használ, soha nem a többes számot. Sőt, míg a csillagokat az ég seregének nevezik, ezeket
soha nem hívják Isten seregének.
c. Az angyalok. Ez az értelmezés rászolgál arra, hogy előnyben részesítsük. A Jahve
sebaoth név gyakran fordul elő olyan szövegösszefüggésekben, ahol az angyalokról van szó:
1Sám4:4, 2Sám6:2, Ézs37:16, Hós12:4-5, Zsolt80:1-4, 89:6-8. Az angyalok sokszor jelennek
meg úgy, mint Isten trónját körülvevő sereg. 1Móz28:12, 32:2, Józs5:14, 1Kir22:19,
Zsolt68:18, 103:21, 143:2, Ézs6:2. Igaz, hogy ebben az esetben általában az egyes szám a
használatos, ez azonban nem komoly ellenvetés, mivel a Biblia azt is jelzi, hogy az
angyaloknak több osztálya létezett, 1Móz32:2, 5Móz33:2, Zsolt68:17. Sőt ez a magyarázat
harmóniában van a név jelentésével, melynek nincs katonai íze, hanem Istennek, mint
Királynak a dicsőségét fejezi ki, 5Móz33:2, 1Kir22:19, Zsolt24:24:10, Ézs6:3, 24:23,
Zak14:16. A Seregeknek Ura tehát az Isten, a dicsőség Királya, Akit angyalseregek vesznek
körül, s aki uralkodik mennyen és földön az Ő népének érdekében, s Aki dicsőséget kap
minden teremtményétől.
C. Az újszövetségi nevek és magyarázatuk
1. THEOS. Az Újszövetségben megtaláljuk az ószövetségi nevek ekvivalensét. Az Él,
Elohim, Elyon neveknek a Theos felel meg, ami a legáltalánosabban használt név Istenre.
Ahogyan az Elohim is, ez is vonatkozhat pogány istenekre, bár szigorúan szólva a lényegi
istenséget fejezi ki. Az Elyon fordítása Huphistos Theos, Mk5:7, Lk1:32,35,76, Csel7:48,
16:17, Zsid7:1. A Saddáj és Él-saddáj nevek fordítása Pantokrator és Theos Pantokrator,
2Kor6:18, Jel1:8, 4:8,11:17,15:3, 16:7,14. Általánosabban találjuk meg a Theos nevet
birtokos esetben, például, mint mou, sou, hemon, humon, mivel Krisztusban Isten tekinthető
38
mindegyik és minden egyes gyermeke Istenének. Az Ószövetség nemzeti eszméje helyet
készített az egyén számára a vallásban.
2. KÜRIOSZ. A Jahve nevet egyes esetekben leíró jellegű dolog változataival adják
vissza, például „az Alfa és az Omega”, „aki van, aki vala és aki eljövendő”, „a kezdet és a
vég”, „az Első és az Utolsó”, Jel1:4,8,17, 2:8, 21:6, 22:13. A többi esetben azonban az
Újszövetség a Septaguintát követi, ami az Adonáj névvel helyettesítette ezt és a Küriosz
névvel fordította, mely a kürosz, hatalom szóból származik. Ennek a névnek nem pontosan az
a jelentése, mint a Jahve névé, de úgy írja le Istent, mint Hatalmast, az Urat, a Tulajdonost, az
Uralkodót, Aki a legális hatalommal és tekintéllyel rendelkezik. Ez a név nemcsak Istenre, de
Krisztusra is használatos.
3. PATER. Gyakran mondják, hogy az Újszövetség bevezette Isten új nevét, a Páter
nevet (Atya). Ez azonban aligha van így. Az Atya nevet az Istenségre még a pogány
vallásokban is használják. Az Ószövetségben gyakran Istennek az Izraelhez való viszonya
leírására használatos, 5Móz32:6, Zsolt103:13, Ézs63:16, 64:8, Jer3:4,19, Mal1:6, 2:10, míg
Izraelt Isten fiának nevezi, 2Móz22, 5Móz14:1, 32:19, Ézs1:2, Jer31:20, Hós1:10, 11:1.
Ezekben az esetekben a név annak a speciális teokratikus viszonynak a kifejezése, melyben
Isten áll Izraellel. A kezdeményező és teremtő általános értelmében az alábbi újszövetségi
igeszakaszokban használatos: 1Kor8:6, Ef3:14, Zsid12:9, Jak1:17. Minden más helyen arra a
célra szolgál, hogy kifejezze vagy azt a speciális kapcsolatot, melyben a Szentháromság első
Személye áll Krisztussal, mint Isten Fiával, akár metafizikai, akár közvetítői értelemben, vagy
azt az erkölcsi viszonyt, melyben Isten áll minden hívővel, mint az Ő lelki gyermekeivel.
Louis Berkhof-Rendszeres teológia
Teológia
Elérhetőség
Beregszász
90200 0953691365 reformatuspresbiterianus@gmail.com